Naptár 2021

Az utóbbi évekhez hasonlóan idén év végén is megjelenik a Papdi Balázs fotóit felvonultató, nagy népszerűségnek örvendő Szeged falinaptár, változatlan áron, és a rendszeres vevők által már jól ismert méretben, minőségben illetve kivitelben. A karácsonyi ajándéknak is kiváló naptárhoz kb. november második felétől lehet majd hozzájutni, a részletek a lentebbi bekezdésekben olvashatóak.

 

A naptár paraméterei

Ami a falinaptár fizikai megjelenését illeti, szintén változatlan az utóbbi évekhez képest, tehát összehajtott állapotában 30 x 30 cm-es, kihajtva – azaz falra akasztott állapotában – pedig 30 x 60 cm-es, a lenti látványterveken is ez utóbbi állapotban láthatóak az oldalak. A naptárban pedig Papdi Balázs 29 db fotója lesz látható, a következő elrendezésben: minden hónapnál 2-2 db (a látványterveken látható módon), 4 db a borítólapon, és 1 db fotó a hátlapon.

 

A naptár ára

A falinaptár ára változatlan maradt a tavalyihoz képest, azaz 4000 Ft / db. Postai átvétel esetén erre jön még rá a csomagolási és szállítási költség is!

 

A naptár előrendelésének és megvásárlásának lépései

 

1. A naptár (elő)rendelése

Fontos tudnivaló, hogy alapvetően annyi példányban fog készülni, ahány előrendelés érkezett.
Rendelést leadni kétféleképpen lehet.
A Facebook profillal rendelkezők a PapdiBalázsFotó nyilvános Facebook oldalán írhatnak, az ‘Üzenet” menüpontot használva. Az üzenetben a pontos darabszám mellett írjátok meg, hogy a személyes átvételt vagy a kiszállítást választjátok.
A Facebook profillal nem rendelkezők pedig a balazspapdi kukac yahoo.com címen adhatják le a rendelésüket, az előbb leírt tartalommal.
Fontos, hogy a házhozszállítást választók esetében a a szállítási és csomagolási költség (légpárnás védőborítékban) is a vevőt terheli, fizetni viszont nem kell előre, csak amikor már rendben megérkezett a naptár.

Az elküldött üzenetre és email-re mindenki személyre szabott választ fog kapni egy-két napon belül, egyrészt a rendelés megerősítése, másrészt az esetlegesen felmerülő kérdésekre való válaszok miatt.

 

2. A naptár elkészülése

Az előzetes tervek szerint november első felében fognak elkészülni a naptárak, így aztán azok is hozzájuthatnak időben, akik karácsonyi ajándéknak szánják. Amint ebbe a fázisba érkezett a projekt, akkor újra mindenki fog erről kapni egy üzenetet Facebookon vagy pedig email-ben.

 

3. A naptárhoz való hozzájutás.

Az előrendelt naptárakhoz a tavalyi módon lehet hozzájutni, azaz november közepétől lesznek személyesen átvehetők és kifizethetők Szegeden, a Somogyi utca 17. szám alatt található FolkArt Népművészeti Boltban. Mindenki üzenetet fog kapni akkor, amikortól elérhetőek lesznek a boltban a naptárak.
Akik pedig a házhozszállítást választották, azoknak szintén november közepétől kezdődik meg a kiszállítás, erről szintén értesítést fognak kapni az érintettek.

 

Most pedig jöjjön a legfontosabb, azaz a naptár 12 oldalának látványterve, falra akasztott állapotban (30 x 60cm), ABC sorrendben: