Kevés olyan szegedi futballszerető van, akinek ne dobbanna meg a szíve a Szegedi Felső-Tisza-parti stadion – vagy ahogy sokan ismerik, SZEOL-stadion – nevének hallatán, hiszen tízezrek szerezték itt első futballal kapcsolatos élményeiket, jómagamat is beleértve. Az 1952 tavaszán átadott új szegedi stadionban abban az időszakban, és az azt követő években, a szegedi futball aranykorában, nem voltak ritkák a 15-20 ezres nézőszámok sem, abban a korszakban született a stadion nézőcsúcsa is, mégpedig az 1960. május 29-én lejátszott SZEAC – Ferencváros NB1-es mérkőzésen, amikor is 30 ezren zsúfolódtak össze a lelátókon. A későbbi SZEOL AK időszakában is igazi vidéki fellegvárnak számított ez a stadion, ám a rendszerváltást követően már visszafordíthatatlanná vált a szegedi futball hanyatlása, és ezáltal a stadion is állaga romlásnak indult. Még az 1990-es években – amikor a délszláv háború miatt a belgrádi Crvena Zvezda csapata itt játszotta a hazai BEK meccseit – végeztek némi felújítást, ekkor épültek a kapuk mögötti úgynevezett “kanyarok”. Az utolsó jelentősebb nézőszámok akkor voltak itt, amikor 1999-ben a Szeged LC még egy fél szezon erejéig visszajutott az NB1-be, ekkor a Győr elleni nyitómeccset pl. közel 15 ezer szurkoló tekintette meg. A Szeged LC megszűnése után a stadion végérvényesen elkezdett lepusztulni.
A fotók néhány nappal ezelőtt készültek, a cikk megjelenésekor pedig már a munkagépek veszik át itt a főszerepet, hiszen a stadion helyén kezdik el építeni az új sportcsarnokot.
Fotók és szöveg: Papdi Balázs
